Sziasztok. Tegnap elég sokan írtátok,, hogy örülnétek ha happy end lenne a töri vége. Nos sajnálom, de ez nem fog összejönni ugyanis már megírtam az egész törit. Meg amúgy is én már elejétől fogva tudtam, hogy ez a blogom más lesz mint a többi. És szerintem sikerült is ez a célom ....
De semmi pénzért nem hagynám ki a húgom temetését. Még ha az ágyhoz kötöttek volna akkor is eljöttem volna. Így is pocsékul érzem magam, ha nem jöttem volna akkor ez csak még rosszabbul esne.
Az unokatesóim közül Harry volt az egyetlen aki vállalkozott a kísérő szerepre. Lia pedig megígérte, hogy elkísért ráadásul még jól is jött ugyanis tud vezetni. Igaz senki nem beszél és feszült a hangulat. Ugyanis Lia és Harry duzzognak egymásra amiért az unokaöcsém nem akart járni Kiarával. Kétszer elvitte randizni és azt remélte, hogy majd össze melegednek. De mint kiderült ez nem jött össze. Harry szerint Kiara idegesítő és soha nem tudja befogni a száját. Kiarának mikor ezt megmondta rögtön rohant a nővéréhez és mindennek elhordta Harryt. Így most Lia Harryt okolja amiért össze törte húga szívét.
Ha engem kérdeztek egyikőjük sem normális. Komolyan ilyen miatt veszekedni? Látszik, hogy nincs jobb dolguk. Csak az a fura, hogy Lia is végig van sértődve. Pedig nem úgy ismertem meg mint akit ilyen dolgok érdeklik.
Őszintén megmondva már magam se tudom, hogy mi is folyik körülöttem. Lia igaz minden nap átjön hozzám, de alig beszél valamit. Vagy amit mond annak sincs semmi értelme. Ráadásul mikor az én szobámat elhagyja nem is megy rögtön haza. Múltkor hallottam, hogy Louis-val nevetgéltek valamin. Utálom, hogy az ágyhoz vagyok kötve. De azt még jobban utálom, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem. És igen itt a csókra gondolok. Így vissza gondolva szerintem egyikünk sem élvezte az a csókot. Vagyis én nem és szerintem Ő sem. Meg amúgy is ha akart volna folytatást akkor mondott volna valamit, de még csak meg sem említi. Meg amúgy is nekem most nincs olyan kedvem, hogy kedves legyek vele. Szívesen járnák vele és örülök is neki amiért mellettem van, de nem most.
Késő délután volt mikor Lia megállt a wolverhamtoni árvaház előtt. És, hogy miért akartam ide jönni? Mert itt ismerték a legjobban Ninát. Én meg akarom tudni, hogy miért lett öngyilkos.
Harry kissé félősen szállt ki az autóból és Lia sem volt valami nyugodt. Mikor kisegítettek az autóból magabiztosan indultam el a vaskapu felé majd nyugodtan nyitottam ki és találtam szembe magam a megszokott sötét folyosóval. Néhol gyerekek voltak akiken ugyan az a szürke egyenruha volt mint régen rajtam is.
- Te komolyan itt éltél? - kérdezte csodálkozva Harry miközben a folyosón lépkedtünk. Szinte minden gyerek megbámult. Szegények irigykedve néztek nekem pedig a szívem szakadt meg. Tudom milyen érzés szabad embert látni aki nincs szabályokhoz kötve.
- Borzalmas ez a hely. - csóválta a fejét Lia és közel volt ahhoz, hogy elbőgje magát. Kedvesen megfogtam a kezét. Igazából nekem normális. Jó, de csak azért mert évekig itt éltem.
- Csak megszokás kérdése. - vontam vállat egyszerűen amikor is megakadt a szeme Dylenen. Azon a srácon akivel aznap éjjel elkaptak és bevittek a rendőrségre. Ugyan úgy nézett ki mint három évvel ezelőtt. Arca tele volt vörös szeplőkkel, amik tökéletesen illettek a vörös hajához. - Dylen? - szólítottam meg mire Ő rögtön felém kapta a fejét és meglepetten elmosolyodott. Végül megindult felém és mikor kellő közelségbe ért hanyagul megölelt.
- Liam? Ezer éve nem láttalak erre fele. - mosolyodott el mikor elengedett. - Sajnálom ami a húgoddal történt. Borzalmas halál. Ki sem néztem volna , hogy olyan aprócska kislány ilyenre képes. - te jó ég. Mégis mit csinálhatott magával ha még Dylen is ocsmánynak találja. Torkom kiszáradt és próbáltam nem elsírni magam.
- Mi történt vele? Én csak egy levelet kaptam, hogy öngyilkos lett és ma lesz a temetése. - mondtam végül, hangom pedig szokatlanul vékonyan csengett. Dylen intett a fejével, hogy kövessük majd elindult egyenesen a régi szobám felé.
Mikor beléptünk ott minden ugyan úgy nézett ki mint amikor én itt hagytam. A szekrény nyitva állt amikből ruhák lógtak ki. Tekintetem megakadt azzal a képpel ami nekem is megvan. Szóval Nina átköltözött az én szobámba.
- Miután Te elmentél Nina áthurcolkodott ide csak azért, hogy emlékezni tudjon rád. - ült le az ágyra Dylen majd én is követtem a példáját. Lia és Harry az ajtóban álltak kővé dermedve. - Minden nap azt várta, hogy Te mikor jössz vissza. Eleinte csak hetente, majd naponta végül pedig akár ki szólt hozzá azt hajtogatta, hogy nem ér rá mert a bátyjával beszélget. Mondtuk neki, hogy Te nem vagy már itt, de begurult és azt mondta, hogy hazudunk mivel Te a szobában vagy. Egy nap a nevelők meghallották, hogy valakivel beszélget...az a valaki a Te képed volt. Órák hosszat beszélt a képedhez. Az egyik nevelő pedig elvette tőle és a szeme láttára tépte ketté. Akkor kezdődött minden - Dylen abba hagyta a mesélést, hogy tudjon levegőt venni. - Nina elkezdte az ereit vagdosni. Próbáltunk véget vetni neki, de egyszerűen nekünk támadt. Volt, hogy órák hosszat ült a bejárati ajtónál és a te nevedet hajtogatta mivel megígérted neki, hogy meglátogatod. Megőrült. A dolog odáig fajult, hogy az igazgató bepipult és a képébe ordította, hogy soha nem fogsz vissza jönni és felejtsen el. Ez volt pontosan egy hete. És akkor este mikor az egyik lány szólni akart neki, hogy vacsora megtalálta a fürdőszobában a szívében egy késsel...- Dylen hangja elcsuklott én pedig felzokogtam.
Én okoztam a húgom halálát! Miattam őrült meg. Ha én akkor nem ígértem volna meg neki akkor nem várt volna minden nap. Normálisan tudott volna élni és bele törődött volna, hogy nem vagyok mellette. De én megesküdtem, hogy vissza jövök hozzá és soha nem hagyom magára. Megöltem Ninát. Milyen testvér vagyok én?
- Megöltem...-suttogtam magam elé majd arcomat a tenyerembe temettem és abba zokogtam tovább. Éreztem, hogy Lia lép hozzám és átölel miközben a hajamba puszil.
- Nem te tehetsz róla. - suttogta és a hátamat simogatta.
- De igen. Ha nem ígértem volna meg neki, hogy vissza jövök akkor nem várt volna. - zokogtam tovább. - Megöltem Őt Lia! Ezt soha nem fogom megbocsájtani magamnak.
- Igazából az orvosok szerint nem csak az okozta az elme zavarát. Szülők nélkül nevelkedett, te itt hagytad és nem volt kire számítson. A nevelők állandóan piszkálták és senki nem volt aki megvédje. - magyarázta Dylen okosan. Gúnyosan felhorkantottam.
- Magára hagytam! Pedig megígértem neki, hogy vissza jövök. - emeltem fel a hangomat ingerülten.
Tudom, hogy csak azt akarják, hogy ne magamat okoljam, de ez nem fog össze jönni. Tudom, hogy miattam történt. Miattam lett öngyilkos. Megérdemlem, hogy szenvedjek. Nekem kellett volna helyette meghalnom. Ő neki még élnie kéne, hisz olyan fiatal volt. Még nem is élt rendesen. Karenéknak Őt kellett volna helyettem örökbe fogadniuk. Én meglettem volna család nélkül, de Nina nem. Hisz Ő soha nem ismerte a szüleinket. Neki csak én voltam mégis cserben hagytam. Gyűlölöm magamat.
Végül a temetést nem vártuk meg. Annyira magamba zuhantam, hogy Harrynek és Liának nagy erőfeszítés során sikerült csak kiráncigálniuk Nina szobájából. Legszívesebben ott maradtam volna örökre. Úgysem hiányoznák senkinek sem.
De gyenge voltam Ők pedig ezt kihasználták. Benyomtak az autóba majd Lia a gázra lépett és minél gyorsabban el akarta hagyni Wolverhamtont. Sikerült neki mivel fogalmam sincs, hogy mikor érkeztünk meg haza. Semmire nem figyeltem ami körülöttem zajlott.
Mikor megállította a kocsit hallottam, hogy valamit mond Lia, Harrynek majd kiszállt az autóból és többé nem jött vissza.
Harry is kiszállt az autóból majd kinyitotta az én ajtómat is és kihúzott az autóból és egy kezemet átlendítette a vállán és úgy indultunk be a házba. Szemeimből még mindig patakokban folytak a könnyek és eszem ágában sem volt letörölni. Minek? Nina ennyit megérdemel.
- Minden rendben lesz. - mondta kedvesen Harry miközben kinyitotta az ajtót. A válaszom egy horkantás volt.
Utunk a lépcsőkhöz vándorolt ami az emeletre vezetett...volna ha nem állják el valakik.
Méghozzá a csókolózó Lia és Louis páros...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése