20

Sziasztok. Hát ide is elérkeztük. Az epilógus. Igazából megvallva életemben először most írtam epilógust. Szóval remélem jól megírtam. Sajnálom amiért ilyen rövidke lett, de szerintem ez pont jó befejezés. Harry gondolatmenetelét írtam le mivel neki nagy szerepe volt a töriben. Őszintén megmondva büszke vagyok magamra mivel nem hittem volna, hogy egyszer képes leszek egy ilyen hangvételű törit megírni. És azon pedig még jobban meglepődtem, hogy ennyin olvastátok és még tetszett is :) Hálás vagyok minden egyes szavatokért és biztatásotokért. Ahogy ígértem a következő törim sokkal vidámabb lesz és a napokban hozom is az első részt ! Szóval érdemes figyelemmel kísérni a blogot :D

Harry egymagában ült a temetőben szemeit pedig le sem vette az előtte álló sírról. Pislogás nélkül olvasgatta azt a nevet ami a sírkőbe volt vésve.
Az unokatestvére nevét. Legbelül ordított a fájdalomtól, de kívülről nem merte kimutatni az érzéseit. Gyáva volt mint mindig. Hagyta magát elnyomni és soha nem állt ki mellette.
És most nincs többé. Elveszítette és nem lesz esélye neki elmondani azt, hogy számíthat rá.
Soha nem mert ellen szegülni a családjának és meg is lett a látszatja. Hagyta, hogy Liam öngyilkos legyen, pedig tudta nagyon jól, hogy szüksége van rá.
- Harry nem jössz? - állt mellé Louis, de Harry még csak fel sem pillantott rá. Kezei ökölbe szorultak és próbálta kiverni azt ostobaságot a fejéből, hogy Liam az ő bátyja miatt halt meg. Részben az Ő hibájából. Mocskos dolgok kavarogtak a fejében és meg sem próbálta kiverni onnan. Louis örök életében gyűlölte Liamet. Néha nem mutatta ki a gyűlöletét és normálisan bánt unokaöccsével, de mikor képtelen volt türtőztetni magát csúnya dolgokat vágott a fiú fejéhez. Harry ismerte a legjobban legidősebb bátyját. Hosszú évekig egy szobában voltak és akkor Louis rengeteg titkot megosztott öccsével. Mint például azt, hogy miért is utálja Liamet. Louis egyszerűen képtelen volt elviselni azt, hogy nem Ő van a központban. Liam betoppanásával a szüleik állandóan vele törődtek a rossz magaviselete miatt, Louis pedig nem tudott bele törődni, hogy nem Ő a téma. Az évek során a haragja pedig fokozódott. Senkit nem érdekelt, hogy a családból Ő az egyetlen aki egyetemre jár és mindezek mellett remekük focizik. Akkor határozta el azt, hogyha megváltoztassa Liam életstílusát akkor megint Ő lesz a központban. De ez az elmélete nem jött össze.
- Még maradok egy kicsit. - válaszolta csendesen és megpiszkálta az orrát csak azért, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy szinte elsírja magát. - Majd haza gyalogolok. - tette még hozzá.
- Ahogy gondolod. - vont vállat Louis majd sarkon fordult és elindult a temető kijárata felé. Harry lopva hátra fordította a fejét és meglátta ahogyan bátyja egy feltűnően csinos lányhoz sétál az ujjaik pedig összekulcsolódtak és úgy indultak tovább útjukra. Jól ki tudta azt is venni, hogy Lia, testvére vállán pihenteti a fejét.
A göndör hajú srác keserű gúnnyal fordult vissza Liam sírjához. Teljes szívéből megutálta Lia Lopezt mivel a lány tehet unokatestvére haláláról. Akkor este ha Liam nem látta volna meg Liát és Louist csókolózni akkor nem borult volna el az agya és nem verekedett volna össze a bátyjával és akkor a szülei nem vitték volna el abba az elvonóba ami a vesztét okozta.
De Harry nem csak ez miatt utálta Liát. Hanem az miatt is mert most Louis van a soron.A bátyja eszét teljesen elvette a szerelem. Louis teljesen megváltozott. Harry már meg sem tudja mondani, hogy mikor beszélgetett utoljára rendesen vele. Pedig tudja, hogy Louis nem boldog. Lehet nem mutatja ki kívülről, de öccse nagyon is jól tudja, hogy rettentően emészti magát Liam halála miatt. És van is oka. Az unokatestvére helyett, Lia mellé állt pedig akkor Liamnek nagyobb szüksége lett volna rá. Louis pedig ezt nem tudja megbocsájtani magának.
 Az a lány örömmel teszi tönkre mások életét. Miatta hitte azt mindenki Liamről, hogy drogozik. Pedig Hazza tudta, hogy ez nem igaz. Ő elhitte minden szavát az unokatestvérének és segítette ahogy tudta.
A haláltól azonban még sem tudta megvédeni. Szó nélkül tűrte, hogy szülei becsukják abba az intézetbe ahol drogtúladagolásban halt meg. Ha a családja ellen mert volna szegülni akkor Liam még mindig élne. Nem kellett volna nagy csodát csinálni, csak pusztán azt kellett volna mondania, hogy bízik Liamben és tudja róla, hogy soha nem drogozna.
Szerette Liamet úgy mintha a testvére lenne. Elfogadta olyannak amilyen és soha nem beszélt hozzá bután vagy lenézően. Liamnek pedig csak erre lett volna szüksége. Egy szerető családra akik mellette állnak és tiszta szívükből szeretik.
Tomlinsonék ezt a szerepet nem tudták eljátszani. Nem bíztak a fiúban és elhitték egy ideg lány szavait akiből a megsértés beszélt. Pedig Liam mindent megtett azért, hogy meg tudjon felelni. De mikor Jack, Karen és az unokatestvérei a szemébe mondták, hogy nem tudnak benne többé bízni, Liam összetört. A húga halálát pedig már képtelen volt feldolgozni. Akkor jutott el a tudatáig, hogy senkilye nem maradt. Magára maradt a nagy világban ahol senki nem törődik vele és senki nem szereti.
Harry a szíve mélyén fel volt készülve, hogy Liam nem fogja sokáig bírni. Azonban arra mégsem volt felkészülve, hogy mikor bemegy meglátogatni a szobájában megtalálja az ágyon fekve holt fehér arccal. Azonban ahogyan a holt testet nézte látta, hogy Liam szája sarkában aprón mosolyog.
Igen mosolyogva halt meg mivel tudta, hogy a túlvilágon sokkal jobb dolgok várna rá ahol újra együtt lehet a szüleivel és a húgával.
- Boldogan halt meg. - Harry összerezzent mikor meghallotta a háta mögött Niall hangját. Felállt és meglátta, hogy Niall és Zayn mögötte állnak miközben komoran figyelik Liam sírját. A két fiú miután megtudták, hogy unokatestvérük meghalt, hallgatásba borultak. Hibásnak érezték magukat Liam halála miatt. Soha nem mutatták ki a szeretetüket, de szerették a fiút. De most már késő. Liam nincs többé.
- Most már nem kell többet szenvednie. - bólintott Zayn majd megveregette Harry vállát.
A három fiú egymás mellé állt és szemeikből egy-egy könnycsepp folyt ki. Mindannyian hibásnak érezték magukat, de az időt már nem tudják vissza fordítani. Liam Payne-t soha nem fogják viszont látni...

19

Sziasztok. Szóval ez az utolsó előtti rész ugyanis holnap már csak egy epilógust teszek fel :) Nos ezt a részt próbáltam úgy megírni, hogy mindenre fény derüljön. Remélem sikerült :D

Ahogy ott álltam kővé dermedve és azt néztem ahogyan Lia és Louis szenvedélyesen csókolóznak, még a sírást is abba hagytam. Először azzal nyugtattam magam, hogy csak puszta félre értés történt és Lou mászott rá Liára, de mikor megláttam, hogy a lány élvezettel túr bele a hajába és mosolyodik bele a csókjukba, rájöttem arra, hogy mind ketten akarták.
Ordítani lett volna kedvem, de a számat képtelen voltam még csak kinyitni is. Hogy tehették ezt velem? Louison nem is lepődök meg annyira, na de Lia.
Beavattam minden apró titkomba, kiöntöttem neki a szívem és teljes mértékben megbíztam benne. Soha nem hittem volna, hogy képes lesz így hátba szúrni. Éreztem iránta valamit ami nem csak puszta barátság volt. Nem azt annál sokkal több volt. Állandóan a közelségét kerestem és hiányzott ha nem volt mellettem. Ő volt az egyetlen akitől bocsánatot kértem mikor megbántottam. Soha nem lettem volna képes fájdalmat okozni neki, mivel fontos volt a számomra. Még akkor is ha semmi jelét nem mutattam.
Mit várt tőlem? Soha senki nem szeretett ezért én nem tudom, hogy milyen érzés az. Azt azonban már tudom, hogy milyen csalódni valakiben akiben megbízol. Lia csak játszott velem és a szemembe hazudott.
De miért csókolt akkor vissza? Nyugodtan elküldhetett volna a francba, de ő még Wolverhamtonba is elkísért. Habár ha azt vesszük az utóbbi időben megváltozott. Vajon Louis volt az oka? Kitudja, hogy mióta folyik közöttük egy a kapcsolat. Lehet csak előttem titkolták. De most lebuktak és egyikük sem fogja megúszni egy könnyen azt, hogy átvertek és hülyének néztek.
Rajtam senki nem nevethet a hátam mögött! Utálom ha hülyének néznek. Ezért nem engedtem soha senkit a közelembe mert tudtam, hogy úgyis csak megbántanak majd.
Elegem van mindenből! A húgom öngyilkos lett miattam és erre fő az a lány aki iránt éreztem valamit hazudott.
- Remélem jól szórakoztok. - köszörültem meg a torkom és léptem egyet előre. Lia és Louis rögtön szétrebbentek majd rémülten össze néztek. Minden pénzt megért az arcuk. Igen érezzék csak rosszul magukat. Éreztem, hogy Harry erősebben szorítsa a vállam, gondolom azért nehogy valami őrültséget csináljak. Pedig ha én eltökélem magam akkor senki nem tud megállítani.
- Liam...- Lia hangja tele volt rémülettel miközben a hajába túrt és segítőkérő pillantást vetett Louisra. Ám a fiú épp olyan tanácstalan volt mint saját maga.
- Csak egyet mondj meg nekem - emeltem fel a kezem, hogy fogja be a száját. - Mióta? Remélem jót nevettetek rajtam a hátam mögött. És én még meg mertem bízni benned és elmondtam az összes titkom. - csóváltam meg a fejem.
- Sajnálom. - nyöszörögte Lia és lesütötte a szemeit. Egy gonosz nevetés tört fel belőlem. A kedves és aranyos Lia Lopez megtanult hazudni. Ezt a napot is meg kellett élnem. Csak az a gond, hogy én rájövök ha valaki hazudik.
- Na ne röhögtess. Ha sajnálnád akkor elmondtad volna. Egy kétszínű ribanc vagy! - ordítottam el magam mire Louis átkarolta barátnőjét és küldött felém egy gyilkos pillantást.
- Ésszel beszélj róla! Lia nem tehet róla, hogy Te évekig szartál a fejére. - szállt be a beszélgetésbe Louis mire én értetlenül összeszűkítettem a szemeimet. Gőzöm sincs, hogy miről beszél.
- Szóval szerinted nem ribanc? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel majd ravasz vigyor terült szét az arcomon. Akkor itt most mindenki igazat beszél? Hát jó, tőlem játszhatunk ilyet. - Nos akkor gondolom tudsz arról is, hogy pár napja velem csókolózott...
- Igen mivel én kértem meg rá, hogy beszéljen veled és vidítson fel valahogy. - fojtotta belém a szót Lou mire az én ereimben még a vér is megfagyott. Micsoda? Szóval ez az egész előre ki volt tervelve? Vissza sem csókolt volna, hogyha Louis nem kéri meg rá? És én még azt hittem, hogy érez irántam valamit. - Ahogy azt is tudtam, hogy évek óta szerelmes volt beléd. - tette még hozzá mire én Liára néztem aki  csak egy aprót bólintott. Összezavarodtam. Tetszettem neki én pedig nem vettem észre? Itt valami nagyon nem stimmel. Tanácskérően ránéztem a lányra aki sápadtabb volt mint én.
- Ez az igazság. - bólintott egy aprót majd komoran a szemembe nézett. - Amikor veled csókolóztam akkor már pár hete Louis-val jártam. Igazad van egy ribanc vagyok amiért érzelmek nélkül csókoltalak meg, de nem akartalak annyira össze törve látni. És sikerült is a tervünk mivel jobb kedved lett.
- Ez nektek segítség? Inkább még jobban tönkre tettetek! És akkor mi van azzal a szöveggel, hogy oda voltál értem? - kérdeztem idegesen. Minél idegesebb lettem. Megalázva éreztem magam. Átvertek és kihasználtak.
- Jól mondod, oda voltam érted, de aztán rájöttem arra, hogy felesleges utánad futkosnom mivel Te soha nem viszonyoznád az érzéseimet. Túltettem magam rajtad és végre más pasira is rá tudtam nézni - mesélte és egy apró mosolyt küldött Louis felé aki vissza mosolygott rá és megfogta a kezét. - Louval akkor találkoztam először mikor Harryt hozta a húgomhoz és bekísérte. Elkezdtünk beszélgetni és randira hívott. Akkor volt az első randink mikor megláttalak téged a haverjaiddal drogozni a parkban. - a fejem lüktett ahogy a friss információk bejutottak a tudatomban. Hirtelen minden világossá vált. Rájöttem arra, hogy Karen és Jack honnan tud a drogról. Lia volt az aki beköpött és kitudja, hogy még mit hazudott.
- Te mondtad a nagynénéméknek, hogy drogozok. - mutogattam felé ordítozva. - Miattad hiszik azt, hogy drogozok!!!
- Mert úgy is van. Akkor is totál be voltál állva mikor baleseted volt. - válaszolta.
- Ez nem igaz! Hazugságokat terjesztesz rólam Lia. Felfogod Te, hogy mit csináltál velem? - néztem rá, de Ő csak hanyagul vállat vont. Olyan volt mint aki élvezi azt, hogy szenvedni lát. Ki ez a lány? Mert, hogy én nem ismerem az biztos. Ez egy utolsó kurva aki tönkre tette az életemet.
- És Te felfogtad, hogy mennyit szenvedtem miattad az évek során? Nem egy éjjel álomba sírtam magam csak azért mert még csak figyelembe sem vettél. - emelte fel Ő is a hangját. Ennek semmi jelentősége nincs. Annyi ember él a Földön akiknek ugyan ez a problémájuk mégsem hazudoznak össze-vissza.
- Neked súlyos problémáid vannak agyilag. - csóváltam meg a fejem. - Utállak! - mondtam mag Louisra pillantott. - Jobbat érdemelsz nála. - fura, hogy segíteni akarok az unokatestvéremnek.
- Nem vagyok kíváncsi a tanácsaidra. Szenvedést okoztál neki. - az eszem megáll és még Őt védi helyettem. A saját unokatestvérem!
- Louis térj már észhez. Hazugságokkal tömi tele az eszed...
- Miért Te nem ezt csinálod állandóan? Képzeld el, hogy örülnénk neki ha végleg eltűnnél az életünkből...- nézett rám komoran az én agyam pedig teljesen elborult.
Leráztam magamról Harry kezeit majd egyenesen rávetettem magam Louisra és ott ütöttem ahogy csak tudtam. Öklöm egyenes az arcába csapódott miközben fájdalmasan ordítozott. A mellettünk álló Lia sikítozott majd a következő pillanatban valaki elkapta a hajamat és lehúzott Louisról. Később megtudtam, hogy Jack volt az. Szemei szikrákat szúrtak.
- Jack engedd el! Az orvos mondta, hogy elvonási tünetei lesznek. - lépett mellé Karen.
- Nem drogozok. Lia találta ki az egészet...
- Ebből elég. Végleg döntöttünk a nagynénéddel. Holnap reggel elviszünk egy drog elvonó intézetbe. - meghökennten  mikor ezt mondta. Feszült csend lett én pedig végig néztem az állítólagos családomon. Louis még mindig a padlón ült vérző orral. Harry megszeppenve állt mellette pedig Niall és Zayn állt.
- Ezt nem tehetitek meg velem. - mondtam fejcsóválva és egy könnycsepp hagyta el a szemem. Elvisznek innen és nem tudok ellene csinálni semmit. - Igazat beszélek!
- Döntöttünk! Mész és kész. Hidd el jobb lesz ez így...
- Persze mert végleg meg tudtok Tőlem szabadulni! - kiabáltam mint egy őrült. Ez nem velem történik meg.
§§§
Jack és Karen a szavukat betartották. Korán reggel felkeltettek majd egyenes benyomtak az autóba és meg sem álltak egészen az elvonóig. Szó nélkül szálltam ki és engedtem, hogy bevezessenek. Egy nővér lépkedett felén és rögtön megmutatta a szobámat. Karen letette az ágyamra a hátizsákom mag Jackel együtt kilépett a szobából mivel valamit még el kell intézniük.
Tudtam, hogy nem jönnek vissza. És nem is akartam őket látni. Ahogy végig néztem a fehér szobán libabőrös lettem. Elérték azt amit akartak... végleg megszabadultak Tőlem. Többé nem leszek az útjuknak azt én garantálom. Boldogok lehetnek nélkülem. Nem hiszem, hogy hiányozni fogok nekik. Az lett volna a legjobb ha el sem hoznak az árvaházból. Mindenkinek jobb lett volna így.
Közelebb húztam magamhoz a hátizsákom majd az egyik eldugott zseből elő vettem két fehér gyógyszer amin két mosolygós fej virított. Emlékszek mikor ezt George oda adta azt mondta, hogy már egy darab belőle teljesen kiüt, de úgy hogy napokba telik még teljesen kijózanodok.
Egyszerre tettem be a számba a két gyógyszert és ittam rá vizet közben pedig csak egy dolog járt az eszembe: Hamarosan újra találkozok a szüleimmel és Ninával !

18

Sziasztok. Tegnap elég sokan írtátok,, hogy örülnétek ha happy end lenne a töri vége. Nos sajnálom, de ez nem fog összejönni ugyanis már megírtam az egész törit. Meg amúgy is én már elejétől fogva tudtam, hogy ez a blogom más lesz mint a többi. És szerintem sikerült is ez a célom ....

Épp Wolverhamtonba tartunk Liával és Harryvel. Igen Harry is jön mivel a nagynéném nem akart egyedül elengedni. Ráadásul még járni is alig bírok.
De semmi pénzért nem hagynám ki a húgom temetését. Még ha az ágyhoz kötöttek volna akkor is eljöttem volna. Így is pocsékul érzem magam, ha nem jöttem volna akkor ez csak még rosszabbul esne.
Az unokatesóim közül Harry volt az egyetlen aki vállalkozott a kísérő szerepre. Lia pedig megígérte, hogy elkísért ráadásul még jól is jött ugyanis tud vezetni. Igaz senki nem beszél és feszült a hangulat. Ugyanis Lia és Harry duzzognak egymásra amiért az unokaöcsém nem akart járni Kiarával. Kétszer elvitte randizni és azt remélte, hogy majd össze melegednek. De mint kiderült ez nem jött össze. Harry szerint Kiara idegesítő és soha nem tudja befogni a száját. Kiarának mikor ezt megmondta rögtön rohant a nővéréhez és mindennek elhordta Harryt. Így most Lia Harryt okolja amiért össze törte húga szívét.
Ha engem kérdeztek egyikőjük sem normális. Komolyan ilyen miatt veszekedni? Látszik, hogy nincs jobb dolguk. Csak az a fura, hogy Lia is végig van sértődve. Pedig nem úgy ismertem meg mint akit ilyen dolgok érdeklik.
Őszintén megmondva már magam se tudom, hogy mi is folyik körülöttem. Lia igaz minden nap átjön hozzám, de alig beszél valamit. Vagy amit mond annak sincs semmi értelme. Ráadásul mikor az én szobámat elhagyja nem is megy rögtön haza. Múltkor hallottam, hogy Louis-val nevetgéltek valamin. Utálom, hogy az ágyhoz vagyok kötve. De azt még jobban utálom, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem. És igen itt a csókra gondolok. Így vissza gondolva szerintem egyikünk sem élvezte az a csókot. Vagyis én nem és szerintem Ő sem. Meg amúgy is ha akart volna folytatást akkor mondott volna valamit, de még csak meg sem említi. Meg amúgy is nekem most nincs olyan kedvem, hogy kedves legyek vele. Szívesen járnák vele és örülök is neki amiért mellettem van, de nem most.
Késő délután volt mikor Lia megállt a wolverhamtoni árvaház előtt. És, hogy miért akartam ide jönni? Mert itt ismerték a legjobban Ninát. Én meg akarom tudni, hogy miért lett öngyilkos.
Harry kissé félősen szállt ki az autóból és Lia sem volt valami nyugodt. Mikor kisegítettek az autóból magabiztosan indultam el a vaskapu felé majd nyugodtan nyitottam ki és találtam szembe magam a megszokott sötét folyosóval. Néhol gyerekek voltak akiken ugyan az a szürke egyenruha volt mint régen rajtam is.
- Te komolyan itt éltél? - kérdezte csodálkozva Harry miközben a folyosón lépkedtünk. Szinte minden gyerek megbámult. Szegények irigykedve néztek nekem pedig a szívem szakadt meg. Tudom milyen érzés szabad embert látni aki nincs szabályokhoz kötve.
- Borzalmas ez a hely. - csóválta a fejét Lia és közel volt ahhoz, hogy elbőgje magát. Kedvesen megfogtam a kezét. Igazából nekem normális. Jó, de csak azért mert évekig itt éltem.
- Csak megszokás kérdése. - vontam vállat egyszerűen amikor is megakadt a szeme Dylenen. Azon a srácon akivel aznap éjjel elkaptak és bevittek a rendőrségre. Ugyan úgy nézett ki mint három évvel ezelőtt. Arca tele volt vörös szeplőkkel, amik tökéletesen illettek a vörös hajához. - Dylen? - szólítottam meg mire Ő rögtön felém kapta a fejét és meglepetten elmosolyodott. Végül megindult felém és mikor kellő közelségbe ért hanyagul megölelt.
- Liam? Ezer éve nem láttalak erre fele. - mosolyodott el mikor elengedett. - Sajnálom ami a húgoddal történt. Borzalmas halál. Ki sem néztem volna , hogy olyan aprócska kislány ilyenre képes. - te jó ég. Mégis mit csinálhatott magával ha még Dylen is ocsmánynak találja. Torkom kiszáradt és próbáltam nem elsírni magam.
- Mi történt vele? Én csak egy levelet kaptam, hogy öngyilkos lett és ma lesz a temetése. - mondtam végül, hangom pedig szokatlanul vékonyan csengett. Dylen intett a fejével, hogy kövessük majd elindult egyenesen a régi szobám felé.
Mikor beléptünk ott minden ugyan úgy nézett ki mint amikor én itt hagytam. A szekrény nyitva állt amikből ruhák lógtak ki. Tekintetem megakadt azzal a képpel ami nekem is megvan. Szóval Nina átköltözött az én szobámba.
- Miután Te elmentél Nina áthurcolkodott ide csak azért, hogy emlékezni tudjon rád. - ült le az ágyra Dylen majd én is követtem a példáját. Lia és Harry az ajtóban álltak kővé dermedve. - Minden nap azt várta, hogy Te mikor jössz vissza. Eleinte csak hetente, majd naponta végül pedig akár ki szólt hozzá azt hajtogatta, hogy nem ér rá mert a bátyjával beszélget. Mondtuk neki, hogy Te nem vagy már itt, de begurult és azt mondta, hogy hazudunk mivel Te a szobában vagy. Egy nap a nevelők meghallották, hogy valakivel beszélget...az a valaki a Te képed volt. Órák hosszat beszélt a képedhez. Az egyik nevelő pedig elvette tőle és a szeme láttára tépte ketté. Akkor kezdődött minden - Dylen abba hagyta a mesélést, hogy tudjon levegőt venni. - Nina elkezdte az ereit vagdosni. Próbáltunk véget vetni neki, de egyszerűen nekünk támadt. Volt, hogy órák hosszat ült a bejárati ajtónál és a te nevedet hajtogatta mivel megígérted neki, hogy meglátogatod. Megőrült. A dolog odáig fajult, hogy az igazgató bepipult és a képébe ordította, hogy soha nem fogsz vissza jönni és felejtsen el. Ez volt pontosan egy hete. És akkor este mikor az egyik lány szólni akart neki, hogy vacsora megtalálta a fürdőszobában a szívében egy késsel...- Dylen hangja elcsuklott én pedig felzokogtam.
Én okoztam a húgom halálát! Miattam őrült meg. Ha én akkor nem ígértem volna meg neki akkor nem várt volna minden nap. Normálisan tudott volna élni és bele törődött volna, hogy nem vagyok mellette. De én megesküdtem, hogy vissza jövök hozzá és soha nem hagyom magára. Megöltem Ninát. Milyen testvér vagyok én?
- Megöltem...-suttogtam magam elé majd arcomat a tenyerembe temettem és abba zokogtam tovább. Éreztem, hogy Lia lép hozzám és átölel miközben a hajamba puszil.
- Nem te tehetsz róla. - suttogta és a hátamat simogatta.
- De igen. Ha nem ígértem volna meg neki, hogy vissza jövök akkor nem várt volna. - zokogtam tovább. - Megöltem Őt Lia! Ezt soha nem fogom megbocsájtani magamnak.
- Igazából az orvosok szerint nem csak az okozta az elme zavarát. Szülők nélkül nevelkedett, te itt hagytad és nem volt kire számítson. A nevelők állandóan piszkálták és senki nem volt aki megvédje. - magyarázta Dylen okosan. Gúnyosan felhorkantottam.
- Magára hagytam! Pedig megígértem neki, hogy vissza jövök. - emeltem fel a hangomat ingerülten.
Tudom, hogy csak azt akarják, hogy ne magamat okoljam, de ez nem fog össze jönni. Tudom, hogy miattam történt. Miattam lett öngyilkos. Megérdemlem, hogy szenvedjek. Nekem kellett volna helyette meghalnom. Ő neki még élnie kéne, hisz olyan fiatal volt. Még nem is élt rendesen. Karenéknak Őt kellett volna helyettem örökbe fogadniuk. Én meglettem volna család nélkül, de Nina nem. Hisz Ő soha nem ismerte a szüleinket. Neki csak én voltam mégis cserben hagytam. Gyűlölöm magamat.
Végül a temetést nem vártuk meg. Annyira magamba zuhantam, hogy Harrynek és Liának nagy erőfeszítés során sikerült csak kiráncigálniuk Nina szobájából. Legszívesebben ott maradtam volna örökre. Úgysem hiányoznák senkinek sem.
De gyenge voltam Ők pedig ezt kihasználták. Benyomtak az autóba majd Lia a gázra lépett és minél gyorsabban el akarta hagyni Wolverhamtont. Sikerült neki mivel fogalmam sincs, hogy mikor érkeztünk meg haza. Semmire nem figyeltem ami körülöttem zajlott.
Mikor megállította a kocsit hallottam, hogy valamit mond Lia, Harrynek majd kiszállt az autóból és többé nem jött vissza.
Harry is kiszállt az autóból majd kinyitotta az én ajtómat is és kihúzott az autóból és egy kezemet átlendítette a vállán és úgy indultunk be a házba. Szemeimből még mindig patakokban folytak a könnyek és eszem ágában sem volt letörölni. Minek? Nina ennyit megérdemel.
- Minden rendben lesz. - mondta kedvesen Harry miközben kinyitotta az ajtót. A válaszom egy horkantás volt.
Utunk a lépcsőkhöz vándorolt ami az emeletre vezetett...volna ha nem állják el valakik.
Méghozzá a csókolózó Lia és Louis páros...

17

Itt is a friss fejezet :D És mint minden törim végénél most is lehet ötleteket írni, hogy miről szóljon az új töri :P Ha van egy jó ötleted amiben én nagy fantáziát látok akkor akár meg is írom :) szóval hajrá!

Egymás után olvastam el a levelet közben pedig azzal nyugtattam magam, hogy biztos csak valaki hülyét akar csinálni belőlem. De mikor a lap alján megláttam az árvaház hivatalos pecsétjét és az igazgató eredeti aláírást bele kellett törődnöm.
De mégis, hogy a francba törődjek abba bele, hogy a húgom meghalt?! Mégis miért lett öngyilkos? Egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy nem tudtam még csak elköszönni sem tőle. Azt sem tudom, hogy hogyan nézett ki hiszen kislány volt mikor utoljára láttam. Azóta pedig eltelt három hosszú év. Semmi hírt nem hallottam felőle. Az én hibám. Ha akkor nem szökök ki akkor még mindig mellette lehetnék és nem tudott volna öngyilkos lenni. Biztos, hogy oka volt rá.
Bárcsak vissza tudnám fordítani az időt. Mindent másképp csinálnák. Először is soha nem hagynám magára Ninát és akkor még mindig élne. Könyörgöm még csak tizennégy éves volt! Ennek nem kellett volna így törődnie. Megígértem neki, hogy minden héten meglátogatom. És nem tartottam be. Hazudtam a saját húgomnak. Annak a személynek aki a világon mindentől és mindenkitől fontosabb volt a számomra. Én csak miatta éltem, ugyanis mikor elráncigáltak az árvaházból megfogadtam azt, hogyha betöltöm a tizennyolcat magamhoz veszem és akkor többet nem fog kelleni szenvedni.
Erre már nem kerül sor. Már csak a temetésén láthatom. Az én hibámból. Megakadályozhattam volna, hogyha nem hallgatok a drága nagynénémékre. Nekik akartam megfelelni és egyszerűen elfeledkeztem a húgomról. Minden fontosabb volt számomra mint Nina. Pedig ezek szerint szüksége volt rám. Én pedig cserben hagytam. Megérdemlem azt, hogy szenvedjek.
A szüleimet elveszítettem és most már a húgomat is. Mégis miért élek még mindig? Bár haltam volna meg abba a rohadt motor balesetemben. Hisz itt úgyis mindenki utál. Ráadásul olyan dolgot fognak rám amihez most semmi közöm. Nem hisznek nekem.
§§§
A napjaim sírással teltek miközben a levelet szorítottam magamhoz. Annyit ordítottam a húgomért mint egy hisztis csaj aki nem kap meg valamit. Az ágyból kikelni nem tudtam, és nem is beszéltem senkivel sem. Harry volt az egyetlen aki bejött hozzám és váltott velem pár kedves szót. De mikor zokogásban törtem ki Ő sem tudott segíteni rajtam. Hogyan is tudna segíteni? A húgomat nem tudja vissza hozni.
Halkan kopogtak az ajtón, de még csak arra sem voltam hajlandó, hogy szóljak valamit. Csak bámultam a falat és bámultam ki a fejemből. Szerintem ha tudnék járni már rég végeztem volna magammal. Minek éljek? Úgysem érdekelne senkit sem ha végeznék magammal. Sőt szerintem örülnének neki, hogy végre megszabadultak Tőlem.
Durván hangzik? De még milyen durván fáj az, hogy tudom, hogy senki nem szeret. Hogy csak muszájból szívelnek el a házukban. Legalább ne csinálnák ilyen feltűnően. Senki nem tudja átérezni azt amit én most érzek. Most lettem igazán árva.
Az ajtó halkan kinyílt, de nem foglalkoztam vele. Továbbra is a plafont bámultam miközben néha egy könnycsepp végig folyt az arcomon.
- Szia. - egy vékonyka hang ami csak egy valakihez tartozhat. Méghozzá Liához. Fura mióta megtudtam, hogy drogozással vádoltak és, hogy meghalt a húgom azóta még csak rá sem gondoltam. Minek? Ő engem soha nem tekintett barátjának és én sem bíztam meg benne teljes mértékben. - Hogy vagy? - lépett az ágyam mellé arcán pedig egy kedves mosoly terült szét miközben az arcomat fürkészte.
Nagy nehezen felülten és vállat vontam. Fogalmam sincs, hogy mit kéne most mondanom. De szavak most nem is kellettek ugyanis tekintetem a levélre vándorolt ami a párnámon pihent és abban a pillanatban tört fel belőlem a zokogás. Lia a szája elé kapta a kezét majd leült az ágyamra és magához húzott én pedig tovább sírtam a nyakába. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem esett jól. Végre valaki aki előtt nem kell elrejtenem az érzéseimet.  Legtöbb srác szégyenli kimutatni az érzéseit, de én most képtelen vagyok magamba fojtani.
A nevelő szüleim gyűlölnek úgy ahogy az unokatestvéreim is csak azért mert azt hiszik, hogy drogozok. A húgom pedig meghalt ráadásul miattam! És mindezek mellett egyedül érzem magam.
- Annyira aggódtam miattad. A suliban csak annyit mondtak, hogy motorbaleseted volt. Úgy tudtam, hogy ez lesz...- fújtatott mint egy macska, de engedte, hogy tovább sírjak a nyakába.  - Aztán Niall mondta, hogy nem tudsz lábra állni. Hidd el hamar rendbe jössz nem olyan borzasztó ez a helyzet. - csacsogott tovább és akkor elhúzódtam tőle. Szóval Ő azt hiszi, hogy a balesetem miatt bőgök mint az állat. Bárcsak az miatt borultam volna ki ennyire mert nem tudok lábra állni. Ha ez valóban így lenne akkor örömömben bőgnék mivel nem kell suliba mennem.
Megtöröltem a szemeimet és a kezébe nyomtam a levelet amiben a húgom haláláról írtak. Pupillái kitágultak miközben a sorok között olvasott. Végül csak megcsóválta a fejét és rémülten pislogott felém.
- És még csak el sem tudtam Tőle búcsúzni. Három éve nem láttam és ez mind a nagynénémék hibája. Mikor örökbe fogadtak megígérték, hogy minden héten meglátogathatom Ninát, de nem tartották be a szavukat.Bosszút fogadtam ellenük és direkt minden rosszba bele keveredtem - és hogy ezt most mind miért mondom el Liának? Most jött el az a pillanat, hogy elnyerte a bizalmamat. Eljött hozzám és aggódott értem, tudom. És még csak ki sem nevetett mikor elbőgtem magát. Hanem hagyta, hogy a vállán sírjak. Ezzel a cselekedetével megnyert.
- Soha nem tudtam, hogy van egy húgod. - csóválta meg a fejét mire én gúnyosan felnevettem.
- Rengeteg mindent nem tudsz Te még rólam. - válaszoltam egyszerűen mire Ő értetetlenül pislogott rám. - Tudtál róla, hogy a szüleim három éves koromban meghaltak és egy árvaházba kerültem ahol egészen tizennégy éves koromig éltem? Tudtál róla, hogy azért kerültem a nagynénémékhez mert egy este kiszöktem az árvaházból cigizni meg füvezni és ezért el kellett hagynom az intézményt? Tudtál róla, hogy az állítólagos nevelő szüleim nem szerettek soha sem? Tudtál róla, hogy miattuk züllöttem el ennyire és miattuk nem bízok senkiben...
- Liam én...
- Tudtál róla, hogy most azzal vádolnak, hogy drogozok és most senki nem beszél velem közülük? Tudtál róla, hogy az egész család utál és megmondták a szemembe, hogy nem bíznak bennem? - figyelembe sem vettem azt, hogy közbe akar szólni. Nem azt akarom, hogy tudjon arról amin keresztül mentem. Azt akarom, hogy érezze át a fájdalmamat. Érezze azt ahogyan én szenvedek.
- Sajnálom. Soha nem hittem volna, hogy ilyen szörnyű életed van. Mindig is tudtam, hogy titkolsz valamit, de nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos. - szemeiből egy könnycsepp folyt le miközben a szívéből beszélt. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja amit mond. - Mikor mondták, hogy kórházban vagy azt hittem, hogy elveszítelek. Akár hiszed, akár nem de számomra fontos vagy. - az utolsó mondatnál elmosolyodott és én sem álltam meg. Jól estek a szavai.
- Addig nem halhatok meg amíg nem csináltam meg ezt - válaszoltam mosolyogva miközben a fejem minél közelebb került az arcához. Nem húzódott el hanem hatalmas szemekkel bámulta a számat ami pár percen belül az ajkain pihent. Bátortalanul csókolt vissza miközben zihálva szedte a levegőt. Kezemmel a hajába túrtam és úgy húztam minél közelebb magamhoz. Azért a csókot vele máshogy képzeltem el. Nem hittem volna, hogy ilyen félénk lesz. Mikor elhúzódtam tőle az orrom alatt elmosolyodtam amiért nem mert a szemembe nézni. - Számomra is fontos vagy. - tettem még hozzá barátságosan.
Halványan elmosolyodott és elfordította a fejét így pontos rátekintést nyert az éjjeliszekrényemen álló képre amin én és a szüleim meg Nina volt.
- Ő a húgod? - kérdezte és közelebb ment a képhez. Arcom ismét elkomorult és úgy bólintottam egyet. - Hasonlítotok. - mosolyogta.
- Hasonlítottunk. - javítottam ki a szívem pedig ismét összeszorult. Ezt Lia is észre vette mivel újra vissza fordult felém és lágyan megszorította a kezemet. - Képtelen vagyok bele törődni, hogy nincs többé. Túl nagy kérés lenne ha eljönnél velem a temetésre. Már csak benned bízhatok Lia...- néztem a szemei közé, de Ő zavartan lesütötte a szemeit. Nem tudom mitől van ennyire zavarban? Ez az igazság tényleg benne bízok már mivel tudom Ő soha nem tudna fájdalmat okozni nekem.
- Ne mondj olyat amit később megbánhatsz. - mondta halkan. - De ha akarod elkísérlek. - bólintott rá én pedig hálásan ránéztem. - Most mennem kell. - állt fel majd egy puszit nyomott a homlokomra és kiment a szobából.
Csak nekem tűnt fel, hogy milyen fura? Azt hittem, hogy minden vágya az, hogy csókolózhasson velem. Hát nekem nem úgy tűnt mint aki nagyon élvezi azt, hogy velem csókolózik. Őszintén megmondva nem is akarom hiú reményekhez fűzni. Jó csaj meg minden, de nem szeretem szerelemmel, azonban valamiért mégis akarom...

16

Sziasztok. Nos gondoltam itt az ideje, hogy közöljem veletek, hogy már csak 4 rész lesz és vége a történetnek :/ Azért lett így mivel ezt nem lehet tovább írni és szerintem mindenki tudja, hogy nem lesz happy end a vége. Igen az első olyan törim aminek szomorú vége lesz...de hát ilyen is kell :)

A zajok tompák voltak körülöttem, hallottam őket, de egyszerűen képtelen voltam válaszolni. A fejem zúgott és egyszerűen képtelen voltam vissza emlékezni a történtekre.
Az utolsó emlékem az, hogy Jack vissza adta a telefonom és azt mondta, hogy akár hova elmehetek. Én éltem ezzel a lehetőséggel és rögtön fel is hívtam Georgot aki élt is a lehetőséggel majd beállított egy motorral és...semmi.
Gőzöm sincs, hogy utána mit csináltam. Vannak foszlányok amikben Lia is szerepel. De a motorozáshoz Liának mi köze van? Egyáltalán én felültem arra a motorra?
Gyerünk Liam emlékezz! Liával kibékültem ugyanis bocsánatot kértem, az unokatestvéreim tök rendesek velem az utóbbi időben, Karen és Jack megdicsértek amiért javult a magaviseletem, az iskolában javítottam. De akkor miért van az emlékezetemben egy hatalmas üresség amit nem tudok hova rakni?
Próbálok emlékezni, de semmi. Azt sem tudom, hogy miért érzem a testemet ólomsúlyúnak. Valami történt és nekem erre rá kell jönnöm.
Szemeimet résnyire kinyitom és rögtön megüti egy éles fény amitől hunyorogva látok. Az biztos, hogy nem a szobámba vagyok.
- Hogy érzed magad? - a hang irányába fordulok és egy orvossal találom szembe magam. Vagyis remélem, hogy orvos mivel fehér köppenyt visel és papírok vannak a kezei között. Arcán kedves mosoly terül szét azonban én teljesen megrémülten.
Miért van egy orvos a közelemben? Ugye én most nem egy kórházban fekszem? Gondolkodás nélkül próbáltam felülni, de a doki a mellkasomnál fogva nyomott vissza a párnákra. Akkor tűnt fel, hogy a jobb kezem gipszben van úgy ahogy a bal lábam is.
- Mi történt velem? - kérdeztem idegesen miközben végig néztem a testemen. Egy csomó zúzódás és karcolás. Némelyik még mindig vérzik amiből azt vonom le, hogy frissek a sebek. Alig bírok megmoccani! Sőt szerintem ha most valaki azt mondaná, hogy keljek fel innen, képtelen lennék rá.
- Mond csak mire emlékszel? - húzta fel a szemöldökét az orvos én pedig összeszűkítettem a szemeimet úgy próbáltam vissza emlékezni. De csak jelentéktelen dolgok jutottak az eszembe. Mint George, motor, Lia és semmi más.
- Fogalmam sincs. - válaszoltam fejcsóválva. A doki bólintott egyet komoran. - Miért vagyok kórházban?
- Motor baleseted volt. - nézett rám. Motorbalesetem nekem? Szóval akkor tényleg ráültem. És köze van a dologhoz Liának is? Remélem Ő nem jött velem. - Kicsúszott alólad és ez követően a bal lábadat operálni kellett. Egy hónapig nem fogsz tudni lábra állni és következő hónapokban gipszel fogsz csak tudni menni. A csuklód eltörött és lett egy elég csúnya zúzódás a hátadon és ezek szerint kaptál egy kisebb agyrázkódást is amiért nem emlékszel..de ennek lehet más oka is. - sorolta én pedig próbáltam nyugton maradni. Egy hónapig nem fogok tudni lábra állni? Mi lesz velem? Én nem bírok ki otthon addig.
- Milyen ok lehet még? - kérdeztem keményen. Látszik rajta, hogy valamit nem mond el. De én mindent tudni akarok.
- Sajnos ezt nem nekem kell elmondanom. - mondta csendesen. Hol vannak Tomlinsonék? Egyáltalán tudnak rólam? Vagy nem is érdeklem őket? Inkább most nem is akarok találkozni velük. Megígértem Jacknek, hogy nem fogok bajba keveredni. Bízott bennem és én meg elszúrtam. Gondolom most megint utál. De erről most tényleg nem én tehetek. Még ha emlékeznék is rá, hogy mi történt akkor. - Beengedem Őket. - állt fel a székről majd az ajtóhoz lépkedett kinyitotta majd pár másodperc múlva Louis, Harry, Niall és Zayn lépett az ágyamhoz.
Arcuk sötét volt és nem látszott rajtuk az aggodalom okai. Tekintetemet az ajtóhoz vezettem ugyanis reménykedtem benne, hogy Karen és Jack is jön. De Zayn után senki nem jött. Komolyan ennyire nem érdeklem a nagynénémet? És az unokatestvéreim miért néznek úgy rám mint egy gyilkosra?
- Hol van Karen és Jack? - kérdeztem rögtön mikor végig néztem rajtuk. Először nem szóltak semmit csak jelentőségteljes pillantást váltottak. - És miért néztek rám ilyen furán? Nem emlékszek semmire, szóval ne utáljatok ok nélkül.
- Nézd Liam mi nem fogunk hazudni neked, ezt úgyis megtudod - kezdett bele Louis. Ilyen komolyan már rég beszélt hozzám. Csak ne legyen semmi komoly baj. - Jogsi nélkül vezettél és megszegtél egy csomó szabályt. Anyáéknak egy rakás büntetést kellett fizetniük. De ez még mind semmi ahhoz képest ami az eredményeidből derült ki. - csóválta meg a fejét mire én megsemmisülten döntöttem a párnára a fejem.
- És én még kezdtem megbízni benned...- csóválta a fejét Zayn mire én értetlenül néztem rá.
- Liam megígérted, hogy jó útra térsz! - tette hozzá Harry komoran ami nála szokatlan volt. Fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Komolyan úgy néznek ki mint akik azt hiszik, hogy puszta jókedvemből ültem rá egy motorra. Nem emlékszek rá! Ha tudnám, hogy mi volt akkor este minden könnyebb lenne, de nem tudom!
- Miről beszéltek? - kérdeztem kissé hangosabban a kelleténél.
- Illegális drogot találtak a véredben! - ordított a képembe Niall mire én meghökkentem. Ez képtelenség. Valami nagyon nagy hiba történt. Én nem drogozok! De ezt ők is tudják. Sőt mindenki tudja. Akkor mégis hogyan lehetne drog a véremben? - Ezt mikor apáék megtudták átkutatták a szobádat és egy csomó füves cigit is találtak.
- De én nem drogozok! - csattantam fel és hevesen csóváltam a fejem. Ilyen nincs. - Azokat a cigiket pedig eszembe sem volt elszívni. Higgyjetek nekem! Most tényleg igazat beszélek. - legszívesebben bőgni tudtam volna ahogyan végig néztek rajta. Arcuk tele volt csalódással és látszott rajtuk, hogy nem hisznek nekem.
- Ezt már egy csomószor mondtad. - mondta halkan Louis. - Már senki nem tud neked hinni.
- Nem drogozok...
- Ühüm...ugyan ezt mondtad a cigiről is. Most meg kiderült, hogy még mindig cigizel. - bólogatott egyhangúan Zayn.
Nem, nem, nem ez nem velem történik. Mégis, hogy a francban volt a véremben drog. Ugye ez még nem az mikor elszívtam azt a cigit amit George adott? Vagy akkor este mikor a balesetem volt George ismét adott? Istenem miért nem bírok vissza emlékezni.
Képtelen voltam megszólalni. Mégis mit tudnék most mondani mikor úgysem hisznek nekem?
§§§
A kórházból egy hét után engedtek ki. Igaz Jack és Karen jött értem mivel a fiúk iskolában voltak, de nem szóltak hozzám. Mikor beléptünk a házba és felvittek a szobámba akkor szedtem össze a bátorságotam és szóltam utánuk.
- Tudom, hogy többé nem hisztek nekem, de ez most tényleg nem én voltam. Nem drogozok. - mondtam síri hangon. Összenéztek, de nem szólaltak meg. Utálom mikor ezt csinálják.
- Had döntsünk erről mi. - mondta Jack és kiment a szobámból. Ezt meg, hogy értette? Mit akarnak velem csinálni? Tenyerembe temettem az arcom közben pedig hevesen csóváltam. Utálom magamat, utálom az életemet. Bár meg se születtem volna. Sőt inkább bár meghaltam volna a szüleimmel együtt.
Végre normálisan beszéltek velem és befogadtak mint családtagot. Bíztak bennem én pedig elszúrtam. Most komolyan normális vagyok? Tönkre tettem a saját életemet.
- Ez neked jött. - Karen egy borítékot tett le az ágyamra majd kiment Ő is a szobából. Kíváncsian szegeztem a tekintetemet a fehér borítékra amin tényleg az én nevem virított. Remegő kezekkel nyúltam utána és kezdtem el kibontani. Ennél rosszabb már úgy sem lehet.
Lassan szétnyitottam és olvasni kezdtem.

Fájó szívvel értesítsük, hogy nevezett Antonina Payne öngyilkosságot követett el. Temetése 2011. 12.12. - én lesz a Wolverhamton-i temetőben...

15

Új nap új rész. Nos ez a rész eléggé fura lett sőt tele van egy nem várt fordulattal is :D 

Mióta Liával újra beszélő viszonyban vagyok állandóan vigyorgok mint valami nem normális. Még magamon is meglepődök, hogy honnan tudtam neki olyan érzelgős beszédet elmondani. Így vissza gondolva már cikinek tartom, de akkor tényleg komolyan gondoltam. Hiányzott. Viszont nem mondtam neki teljesen igazat. Ugyanis tényleg közel engedtem magamhoz, de nem annyira, hogy minden titkomba be avattat.
Először is nem tud arról, hogy árvaházban nevelkedettem mivel a szüleim meghaltak. Másodszor nem tud a húgomról se. Harmadszor pedig arról sem tud, hogy miért a nagynénéméknél élek.
Ezekről a dolgokról még képtelen vagyok beszélni neki. Barátomként tekintek rá és meg is bízok benne, de az életem sötét oldaláról képtelen vagyok beszélni neki. Azért annyira még nincs közel hozzám. Ha majd teljes mértékben megbízok benne akkor majd elmondom neki. Vagy az is lehet, hogy nem. Nem akarom, hogy sajnáljon. Jobb ez így ahogy most vagyunk.
Újra járok hozzá korrepetálásra, mondjuk a mostani órák már sokkal felszabadultabbak és egy csomót szokunk nevetni. Számomra így sokkal könnyebben megy a tanulás. Meg is látszik a jegyeimen.
Josh és George pedig próbálják helyre hozni a drogos akciójukat. Állandóan a kedvemben járnak és állítólag már George sem jár kocsmázni sőt naponta már csak egyszer cigizik. Lelkiismeret furdalásuk van amiért úgy adtak drogot, hogy engem meg sem kérdeztek, pedig tudták nagyon jól, hogy én nem drogozok. És nem is áll szándékomban soha sem. Azért nem vagyok olyan hülye, hogy tönkre tegyem az életem. Vicces, hogy pont én mondom az hisz tizennégy évesen már alkoholt fogyasztottam meg cigiztem.
De mostanában nem hiányzik a cigi sem. Jól el vagyok nélküle és mikor rám jön az inger akkor inkább valami mással elfoglalom magam. Eleinte nehezen ment, de mostanára tisztára bele jöttem. Megígértem Liának, hogy leszokom és ezt be is tartom!
§§§
- Arra gondoltunk a nagynénéddel, hogy ma ha akarsz nyugodtan elmehetsz valahova a barátjaiddal. - péntek délután volt mikor Jack bejött a szobámba és szó szerint megdicsért, hogy mennyit javult a magaviseletem. Őszintén megmondva rettentő büszke voltam magamra. Jack az utóbbi időben nem volt velem túl kedves sőt inkább undok volt. A zsebébe nyúlt majd hezitálva bár, de vissza adta a telefonomat. Nem akartam elvenni. - Megdolgoztál érte.
- Most komolyan oda mehetek ahova akarok? - kérdeztem izgatottan mikor elvettem a telefonom és a zsebembe mélyesztette. Tisztára elszoktam már ettől az egésztől. Több hónap után oda mehetek ahova akarok ráadásul még a mobilomat is vissza kaptam. Megérte tanulni.
- Csak ma este és amikorra haza érünk Te is otthon leszel. - váltott komor stílusra amit már megszoktam tőle. Szóval akkor mennek valahova. - Épp azért is adtam vissza a telefonod, hogy tudjunk felhívni.
- Hova mentek? - húztam fel a szemöldökömet. És engem miért nem akarnak magukkal vinni?
- Louisnak focimeccse lesz az egyetemen. És mivel téged az ilyen úgysem érdekel gondoltuk kapsz kimenőt. - vont vállat. Így már érthető. Nem nagyon rajongok a sportért. De Lou igen, sőt pont ezért mert olyan egyetemre is. Imád focizni és örök életében imádott is. A család számára pedig kötelező az összes meccsét végig szurkolni. Eddig nem sok meccsét hagytam ki, de most nem zavar, hogy nem kell mennem. - Persze ez nem azt jelenti, hogy a büntetésedet felfüggesztettük. Amint haza érsz kiüríted a zsebeidet és vissza adod a telefonod és holnaptól megint csak a fiúkkal mehetsz el otthonról. - bólintottam egyet komolyan, de azért az orrom alatt vigyorogtam. Valahogy gondoltam, hogy ebből az egészből ez fog kisülni. Még mindig nem bocsájtotta meg, hogy átvertem.
- Oké. Otthon leszek mikorra Ti haza értek. Ígérem. - bólogattam mint egy bólogatós kiskutya.
- És a telefont is felveszed! - tette hozzá komolyan.
- Igen, akár hányszor hívtok. - mondtam és bólintottam egy hatalmasat majd elvigyorodtam. - Egyébként köszi, hogy adsz egy nap szabadot.
- Liam ezt ne vicceld el! Ha megint ellövöd a bizalmamat akkor többet semmi jóra ne számíts tőlem. - csóválta meg a fejét majd sarkon fordult és kiment a szobámból.
Amilyen gyorsan csak tudtam kihúztam a telefonomat a zsebemből majd hívtam is az első számot ami eszembe jutott. Josh rögtön kikosarazott mivel a szülei találtak nála egy füves cigit így most totál hisztiznek. George örömmel mondott igazt mivel állítólag hatalmas ötlete támadt, de ha nem gond akkor Miát is magával hozza. Rábólintottam ugyanis az biztos, hogy ma elhúzok innen.
Bő egy óra múlva George megcsörgetett, hogy menjek ki a ház elé. Fekete pólómat magamra húztam és a sapkám se maradhatott el amit szokás szerint hátra felé fordítottam és úgy indultam el a kijárati ajtó felé.
Mikor becsuktam magam után az ajtót kis híján felsikoltottam az örömömben mikor megláttam Georgeot és Miát két motoron ülni. Örök életemben az volt az álmom, hogy egyszer kipróbálhassam. De a nagynénémék veszélyesnek találták ezért soha nem engedtek. Viszont Georgenak rengetegszer áradoztam már arról, hogy milyen menő lehet már végig száguldani a fél városon.
- Ez nem igaz. - csóváltam meg a fejem miközben Mia leszállt a járgányról én pedig gondolkodás nélkül ültem fel rá. Vicces mivel soha nem vezettem még, de szerintem nem lehet olyan nagy dolog vezetni. - Honnan szereztétek?
- Az egyik az apámé a másik meg a bátyámé. - válaszolta Mia miközben Ő meg felmászott George mellé és épp azon volt, hogy fejére tegye a sisakját. - George mondta, hogy minden vágyad az, hogy egyszer motrozhass. - tette még hozzá jókedvűen. Nem hittem volna, hogy egyszer hálás leszek Miának. Pedig még csak barátok se vagyunk.
- Ez mind szép és jó, de én még életemben nem vezettem motort. - húztam el a számat. Ezután jött a gyors tanulás. George gyorsan felvázolta, hogy mi hogy működik én pedig próbáltam mindent észben tartani. Mikor úgy gondoltam, hogy készen állok fejemre húztam a sisakot és lassan elindultam. Először elég ramatyul vezettem, de mikor már vagy tizedszer mentem végig az utcánkon eléggé bele jöttem. Szerintem készen állok arra, hogy végig menjek a városon. - És hova akartok menni?
- Te vagy a főnök! -  vigyorogta George.
Magabiztosan megfogtam a kormányt majd a gázra léptem és elindultam Liáékhoz. Ilyen élményből Ő sem maradhat ki. Meg amúgy is tök hülyén nézünk ki így, hogy Mia boldogan ölelgeti George derekát.
Viszonylag elég gyorsan megérkeztünk a házukhoz majd gyorsan felcsörgettem. Alig telt el pár másodperc máris megjelent az ajtóban.
- Liam? Mit keresel itt ilyenkor? - kérdezte miközben szaladt le a lépcsőn aztán mikor meglátta, hogy min ülök kissé meglepődött. - Nem is mondtad, hogy van motorra jogsid.
- Mert nincs is. - vágtam rá vigyorogva. Most mit hazudjak neki? Ha nincs akkor nincs, de ez nem is baj. Rendőrökkel nem találkoztunk és elég jól tudok vezetni is. - Arra gondoltam, hogy Te is csatlakozhatnál hozzánk.
- Te megőrültél? - kiáltott fel majd elkezdte hevesen a fejét csóválni. - Liam ez veszélyes, sőt olyan mintha öngyilkosságot követnél el. Mégis, hogy gondoltad ezt az egészet? A nevelő szüleid tudják?
- Úgy nézek ki mint akik tudják? - húztam fel a szemöldökömet kérdően. - Lia ne hisztizz már. Tök jó buli és úgysem lesz semmi bajom. - komolyan mintha a nagynénémet hallanám. Életveszélyes.
- Én nem akarok részt venni ebbe a buliba. - mondta keményen. - De ha Te már nem akarsz élni, akkor tessék hajkurássz csak nyugodtan jogsi és tapasztalat nélkül. De ha kitöröd a nyakad akkor ne számíts arra, hogy majd meglátogatlak.
- Ezt úgy sem gondolod komolyan. - nézetem rá vigyorogva. - Ha ez az utolsó szavad akkor nem fogok könyörögni. Menj vissza a szobádba és tanulj. Addig én élvezem az életet. - kacsintottam rá végül pedig dobtam egy puszit neki. George felhorkantott, Mia pedig csak halkan kuncogott és úgy indultunk el ismét útnak.
Komolyan mondom ez a lány néha annyira fel tud idegesíteni ok nélkül. Csak irigykedik mivel Ő nem mer a szüleinek ellent mondani. Fél tőlük és inkább a tanulásba menekül. Pedig szerintem szívesen eljött volna velem. De ha egyszer ilyen önfejű akkor legyen.
Nem érdekel, hogy most megint hisztizni fog. Az biztos, hogy most nem kérek tőle bocsánatot ugyanis semmi olyannal nem bántottam meg. Csak neki akartam jót, hogy egy kicsit végre lazuljon el.
Ha nem akkor nem. Tisztára úgy beszélt mint aki a jövőbe lát. Mégis mi bajom lenne? Az ég világon semmi. Rémeket lát.
Miért veszekszik állandóan? Pedig én tök normálisan viselkedek vele.

Idegesen még jobban megnyomtam a gázt. A mellettem haladó autók mellett csak úgy elsüvítettem. A szél zúgott a fülemben, de eszem ágában sem volt lassítani. Élveztem minden egyes pillanatát. Egészen addig míg egy éles kanyar nem következett. Éreztem, hogy a motor kicsúszik alólam én pedig repülök előre a semmibe...

14

Sziasztook ! Ebben a részben már kezdnek alakulni a dolgok xD remélem jól megírtam :P

Az életkedvem valahol a föld alatt. Komolyan mondom még soha nem éreztem magam ennyire szarul. Ráadásul nem egy lány miatt. Egyszerűen képtelen vagyok bele törődni, hogy levegőnek néz minden egyes áldott nap. Simán elmegy mellettem és még csak rám se néz.
Pedig mostanában álltalában a figyelem központjábban vagyok. És nem a rossz magaviseletem miatt. Igen elkezdtem tanuli...magam.
Annyira szarul éreztem magam a szobámba egyedül, telefon és internet nélkül, hogy a szemeim megakadtak az iskola táskámon ami tele volt rakva a könyveimmel, és úgy döntöttem, hogy beléjük nézek. Eleinte fura volt Lia nélkül tanulni, de megbirkóztam vele. Végül teljesen bele merültem az olvasásba meg a lecke írásba, hogy aztán ezt minden nap elismételtem.
A suliban pedig önként jelentkeztem az órákon és tiszta jó jegyeket néztem. Sőt nem egy tanár megdicsért. Sőt az osztályfőnök még a nagynénéméket is felhívta csak azért, hogy elmondja nekik, hogy mennyit fejlődtem. Persze Liát sem hagyhatta szó nélkül. Szerinte belőle kitűnő tanár lehetne ha egy ilyen reménytelen esetet mint én rá bírt szedni, hogy tanuljon. Szegény lány teljesen zavarba jött és csak az orra alatt motyogott valami olyat, hogy nem az Ő érdeme. Ha az eszemre hallgattam volna akkor beköptem volna, hogy Lia már hetek óta nem korrepetál és ez az egész az én érdemem. De nem szóltam semmit, ugyanis nem szerettem volna, hogy az ofő berágjon rá. Így kussoltam. Mondjuk azért a szívem mélyén egy köszönömöt vártam volna Tőle. Esze ágában sem volt megköszönni, hogy nem szóltam.
§§§
A kedvem napról napra rosszabb lett és erre csak még jobban rátett az, hogy Lia milyen sok időt tölt együtt Miával és még néhány emberkével. Én nem vagyok féltékeny, de Mia csak kihasználja az okosságát. Lia meg amilyen hiszékeny elhiszi, hogy Mia tényleg barátkozni akar vele. Pedig nem, csak szimplán jól akar leérettségizni. Azonban Liának ez nem tűnik fel, velem pedig szóba sem áll. Már egy csomószor próbáltam beszélni vele, de valahogy mindig megszökik előlem. Idegesít!
Akár mennyire nem akarom beismerni, de hiányzik a közelsége és a külön órák. Mikor mellette voltam nem kellett megjátszanom magam. Sőt még a sértegetéseit is elhallgattam, pedig senkinek nem szokom megengedni, hogy bele beszéljen az életembe. Kérdem én, kivel mentem volna el könyvtárba? Senkivel. Vele mégis elmentem és még élveztem is. Azonban igazat kell adnom neki ugyanis a tanuláson kívül tényleg nem beszéltünk másról. Pedig engem érdekelne az, hogy mióta gitározik. Igazából egy csomó más dolog is érdekelne. Igen kíváncsi vagyok az életére. Minden kis apró dolgot tudni akarok róla. Meg akarom ismerni a valódi Lia Lopezt akit megkedveltem.
- Liam neked nem kell menned korrepetálásra? - legyezte előttem a kezét Zayn mire én riadtan pislogtam rá. Az ebédlőben ültem az unokatesóimmal miközben épp DVD-t néztek. Mondjuk én semmit nem fogtam fel a filmből, ugyanis szokás szerint Lián járt az eszem.
- Ő...- a hajamba túrtam majd a kanapénak támasztottam a fejem és felsóhajtottam. Igen csak kéne mennem. Ők nem tudják, hogy összevesztünk. Senki nem tudja. - Az a helyzet, hogy többet nem megyek.
- Miért? Pont most amikor végre kezdesz helyre jönni. - nézett rám Niall értetlenül. Mennék én ha mehetnék. De egyszerűen félek. Mi lesz akkor ha be sem enged? Hisz megmondta, hogy a számára megszűntem létezni. És komolyan gondolta. Mert ha csak hirtelen fellángolásból csinálta volna akkor már rég beszélnénk. De nem.
- Elcsesztem. - sütöttem le a szemeimet szomorúan. Szerintem ezzel az egy szóval mindent elmondtam. Éreztem, hogy közelebb másznak hozzám közben pedig az arcomat fürkészik. Nem gondoltam, hogy majd pont velük fogom megbeszélni a bánatom.
- Nézzenek már oda. Liam ' elbaszom az életem ugyanis senki nem érdekel és senki nem parancsolhat ' Payne szerelmes! - röhögött fel Louis mire én riadtan rá kaptam a tekintetemet közben pedig hevesen csóváltam a fejem.
Én nem vagyok szerelmes! Fúj még csak a szót is utálom.  Utálom a szerelmes párokat akik a suli folyosóján smárolnak és nyálas üzeneteket hagynak egymásnak. Most komolyan el tudtak engem így képzelni? Ráadásul pont Liával? Borzalmas. Oké szép lány meg minden, de nem hiszem, hogy szerelmet érzek iránta. Őszintén megmondva gőzöm sincs, hogy mit érzek iránta.
Zavar, hogy levegőnek néz és nem szól hozzám.
Zavar, hogy nem csesztethetem a hülyeségeimmel.
Zavar, hogy nem járhatok hozzá korrepetálásra.
Zavar, hogy nem láthatom a csillogó szemeit mikor mosolyog.
És legutolsó sorban zavar, hogy állandóan Ő jár az eszembe.
- Mi? Én szerelmes? Pff az se tudom, hogy mi az. - tiltakoztam hevesen mire a négy srác egyszerre nevetett fel. Remek kinevetik a szenvedésemet. Így is szarul érzem magam erre még Ők is rátesznek egy lapáttal. Amúgy komolyan nem tudom, hogy milyen érzés az mikor szerelmes az ember. Volt már barátnőm, de soha nem éreztem iránta sehogy. Csak volt mert kellett. De Lia az más.
- Mit csináltál? - húzta fel a szemöldökét kérdően Harry. Szomorúan elhúztam a számat.
- Durva dolgokat mondtam róla. Mentségemre legyen, hogy nem tudtam azt, hogy hallgatózik. Ő meg végig hallgatta az egészet és totál berágott rám. Annyira, hogy levegőnek néz és soha többet nem akar velem szóba állni. Pedig én már próbáltam beszélni vele. - öntöttem ki a szívem és jól esett, hogy valakiknek elmondhatom a gondjaimat. Az pedig még jobb volt, hogy figyeltek rám és nem csak megjátszották.
- És bocsánatot is kértél Tőle, vagy csak össze-vissza beszéltél hülyeségeket? - kérdezte Louis és mikor észre vette a tekintetemet elmosolyodott. A francba én nem kértem tőle bocsánatot. Csak beszéltem és nem vettem figyelembe, hogy Ő csak arra vár, hogy kinyögjek egy bocsit. De én soha nem kértem még senkitől sem bocsánatot!
- Ez segítene?
- Hidd el sokat. Egy lánynak sokat érnek ilyen apró szavak. Ilyenkor tudják, hogy törődsz velük. - veregette meg a vállam Zayn vigyorogva. És még logikus is. Vigyorogva felpattantam a kanapéról majd boldogan össze csaptam a kezem.
- Ki visz el Liához? - kérdeztem mire Niall is felállt és nevetve nézte az arcomat. Azért jó, hogy kezd rendbe jönni a kapcsolatunk. Napról napra jobban bírom őket. Nem azt mondom, hogy bízok bennük, de már közel vannak hozzá.
- Korrepetálásra vagy szerelmet akarsz vallani neki? - nézett rám Louis vigyorogva. Megfogtam egy párnát és hozzá vágtam mire Ő elterült a földön mint egy palacsinta.
- Csak barátok vagyunk! - mondtam kissé idegesen.
- Persze "csak barátok". - a levegőbe két idézőjelet rajzolt. Remélem, hogy mostantól ezzel fog csesztetni. Mert ha igen akkor én komolyan neki futok. Néha annyira hülye tud lenni.
Végül mind a négyen elkísértek. Mondjuk elég feltűnő volt ráadásul fura mód Harry is jött velem és mikor becsöngettem rögtön Kiara nyitott ajtót majd vigyorogva húzta be a Fürtöskét én pedig kicsit kínosan lépkedtem utánunk.
- Hol van Lia? - kérdeztem a kislánytól aki valami értelmetlen dologról csacsogott Harrynek aki szinte ette minden szavát. Jesszus.
- A szobájában láttam utoljára. - válaszolta Kiara mire én bólintottam egyet és elindultam a megadott helység felé.
Mikor az ismert fehér ajtó elé értem kissé remegő kézzel kopogtam be. Először nem történt semmi majd pár másodperc múlva lépteket lehetett hallani, végül pedig megjelent az ajtóban Lia teljes életnagyságban. Ahogy végig nézett rajtam szemei szikrákat szórtak.
- Mond csak mit nem fogtál fel abból, hogy nem korrepetállak többé? - húzta fel a szemöldökét rosszállóan és be akartam volna csukni az ajtót, de én a lábammal nem engedtem. Farkasszemet néztünk. - Mit akarsz? Jöttél megint leszégyeníteni?
- Bocsánatot akarok kérni. - kiabáltam az arcába mire Ő meghökkent és már nem erőlködött azon, hogy becsukja rám az ajtót. Szemeit összeszűkítette és úgy nézett. Semmit nem tudtam kivenni az arckifejezéséből. Pedig most szívesen olvastam volna a gondolataiban. - Nézd Lia tudom bunkó voltam és meg is érdemelem ezt a viselkedést. De akár hiszed akár nem hiányzol. Tessék kimondtam! Hiányzik az okoskodásod és a letolásaid. Hiányzik, hogy nem nézhetlek miközben komolyan magyarázol közben pedig a hajaddal játszol. Nem ismerjük egymást, de szerintem ezen tudnánk változtatni ugyanis én teljes szívemből meg szeretnélek ismerni és azt akarom, hogy újra barátok legyünk. - néztem a szemei közé. Láttam rajta, hogy nagyokat nyel nehogy elsírja magát.
- Nem is vagyunk barátok. - mondta.
- Pedig én úgy tekintek rád. - válaszoltam mosolyogva mire Ő is felnevetett. - Mit szólsz kezdhetnénk előről? Soha többet nem fogok cigihez nyúlni. Csak könyörgök beszélj velem. Te vagy az egyetlen akit ennyire közel engedtem magamhoz. - mondtam megsemmisülten mire olyan dolog történt amire nem gondoltam volna.
Megölelt! Szó szerint a nyakamba ugrott és elsírta magát. Zavartan fogtam meg a derekát és próbáltam nem figyelni a bizsergésre ami szétáradt a testemben.
- Elfelejtve. - vigyorogta mikor elhúzódott tőle.

Megkönnyebbültem sóhajtottam fel és levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon...